Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz /Eva-Maria Zurhorst/
'Nem olyannak látjuk a világot, amilyen- csak a világról alkotott képünket látjuk. A jéghegyünk közepében, a mélyben, ebben a belső mozigépteremben végtelen szalagon újra és újra saját régi, szomorú történeteink peregnek. Mi azonban már egy örökkévalóság óta nem léptünk be ebbe a belső mozigépterembe, sőt a legtöbbször a létezéséről is elfelejtkeztünk. Hiszen van rajta egy lyuk, akárcsak az igazi moziban, és innen vetülnek a film kockái arra a hatalmas filmvászonra a jéghegy csúcsán. Tökéletes a hangzás, fantasztikus a technika, -annyira tökéletes, hogy lassan észre sem vesszük, hogy ez csak egy film. A történet pedig annyira lebilincselő, hogy el is felejtünk belenyúlni a pattogatott kukoricás zacskóba.'
Ezt a könyvet kaptam kölcsön (lehető legnagyobb szerencsémre) a legutóbbi utazásom során, pont jókor jött, hálás szívvel fogadtam. A könyvet ajánlom figyelmedbe, ha párkapcsolatban élsz, ha nem, ha szeretnél párkapcsolatot és ha nem, akkor is :) hogy miért? Olvasd el, és nem lesz kérdéses számodra sem...
A könyvből tervezett bejegyzések első részét olvashatod most:
A társunk csak szereplő a saját darabunkban
Egy kapcsolatnak mindig az a valódi értelme, hogy egyensúlyba hozza a két társ belső konfliktusait. Így tehát minden kapcsolat, -mindig az épp aktuális formájában- a lehető legtökéletesebb keretet adja ehhez a két ember számára. Ezért örülnünk kell, hogy a hozzánk legközelebb álló ember pontosan azokra a pontokra tapint rá, amelyeket időnként fájdalmasnak érzünk. Hálásnak kell lennünk, hogy ez így van, mert a teljességet nyújtó párkapcsolathoz vezető úton elkerülhetetlenül azokra a területekre irányítjuk a figyelmünket, ahol valami fáj, ahol romboló erők működnek, vagy valamilyen okból korlátozzák jelenlegi cselekvési terünket.
Lehetséges, hogy még mindig nem tudjuk elfogadni ezt a szemléletmódot, de ha valóban el akarunk jutni a párkapcsolatot működtető igazi erőkhöz, akkor első lépésként nincs más lehetőségünk, mint hogy elkezdjünk foglalkozni a jéghegy alsó részével. Ez csak addig tűnik önkínzásnak, amíg el nem kezdjük a munkát- aki már megpróbálta, pontosan tudja, mennyire csodálatos tapasztalat. Hiszen lényünk minden negatív, fájdalmas, vagy romboló részében ott rejtőzik bezárva egy életadó, teremtő erő, amely nagyon fontos mind önmagunk, mind a kapcsolatunk számára, és csakis arra vár, hogy végre a nyomára jussunk és kiszabadítsuk.
Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, először is készen kell állnunk arra, hogy felvállaljuk a teljes felelősséget félelmeinkért, negatív érzéseinkért és fájdalmainkért. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ebben a pillanatban le kell vetnünk magunkat egy sötét, depresszív szakadék mélyére- csak annyit, hogy gyakorlatilag meg kell változtatnunk a szemléletmódunkat. A mindennapok eseményei közepette elsősorban nem azzal kell foglalkoznunk, amit a párunk tesz, hanem azzal, amit ez a cselekvés a saját magunkban kivált. Ha idővel sikerül elsajátítanunk az önmegfigyelésnek ezt a módját, akkor mindenekelőtt elegendő bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy őszinték legyünk magunkhoz. Mindenki, aki elindult ezen az úton, nagyon meglepődik, sőt néha meg is ijed mindattól, ami lejátszódik benne: mennyi kisebb -nagyobb előítéletet, szégyenérzetet, és elutasítást fedez fel a lelke mélyén, ami elválasztja a szeretettől és a boldogságtól. Ha felválallja ezt az önvizsgálatot, akkor valami fokozatosan megváltozik Önben- szinte észrevétlenül egyre lágyabbá és együttérzőbbé válik.
Gyakorolja ezt a módszert a mindennapi életben, és ha készen áll erre a perspektívaváltásra, akkor fel fogja ismerni, hogy mindaz, ami kezdetben látszólag a kapcsolat vagy a szerelem gyilkosának tűnt, valójában éppen az igazi szeretethez vezető utat nyitja meg Ön előtt. A jéghegyünk ugyanis zseniális- legkevésbé sem alattomosan, a mélyről manipuláló, ravasz szörnyeteg, ahogy néha elképzeljük. Ez a jéghegy a kincseskamránk, benne van az egész életünk, minden lélegzetvételünk, minden érzésünk, gondolatunk - mintha egy végtelen hangszalagra rögzítették volna. Valójában ez a jéghegy jelenti a lényünket, hiszen mi magunk vagyunk ez a jéghegy. Ezért különös figyelmet kell fordítanunk rá, és szeretnünk kell. Ehhez a jéghegyhez fűz bennünket az elképzelhető legszenvedélyesebb kapcsolat- a szó szoros értelmében az életünk kapcsolata.
~szeretettel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése