Életcélom

Feltetted már valaha ezeket a kérdéseket vagy hasonlókat magadnak?

Ki vagyok Én? Honnan jöttem? Mi a célom? Miért születtem meg? Hova tartozom Én valójában? Hol van az Én Igazi otthonom? Én egyenlő lennék a fizikai testemmel, a fizikai testemmel egy és ugyanazon vagyok? Kicsoda Isten, és létezik egyáltalán? Ha tényleg létezik, miért hagyja, hogy szenvedjek, hogy szenvedésben éljek? Mi az emberi lét célja, értelme és egyben lehetősége? Miért élek, mi a létezésem valódi oka?

Gondolkozz.

Minden ember egyenlő, és semmilyen alá- vagy fölérendeltségi viszony emberek közt nem létezik.

Az ember halhatatlan teremtmény.

A fizikai test csupán az, amely képes meghalni, lelkünk örök, elpusztíthatatlan.

Aki egyszer megszületik, az egyszer meghal, de csak fizikai értelemben. Fizikai testünk megbetegedhet, azt jó ill. rossz ’karban’ is tarthatjuk, ez igaz lelkünkre is, a lelkünk is lehet ’sérült’ vagy beteg.

A fizikai testünk egyszer meghal, lelkünk, igazi önvalónk viszont halhatatlan.

Aki egyszer megszületik, az biztos, hogy meg is hal, itt, a Földön, persze csak fizikailag, csak a fizikai teste.

 AMENNYIBEN A LELKÜNK HALHATATLAN (MÁRPEDIG HALHATATLAN) akkor miért is olyan lényeges a fizikai síkja a dolgoknak, a fizikai testünk, azok betegségei, és a fizikainak, testinek mondható életünk? Ha már úgyis egyszer meg kell, hogy haljon fizikai testünk, de lelkünk halhatatlan, akkor nincs is tétje a fizikai létezésnek, nincs értelme, lényege, unikuma? Ha már egyszer halhatatlan lelkünk van, fizikai létünknek nincs tétje? Nincs célja? Mindegy hogy mikor lépünk ki fizikai testünkből, és hogy mikor halunk meg?

Mit veszíthetünk hát fizikainak mondható halálunkkor? Van egyáltalán veszítenivalónk?

Van, méghozzá nagyon is.

Sokan azt mondják, hogy nincsenek véletlenek. Szerintem se nagyon vannak. Hiszek a Nagy Rendezőelvben, és abban, hogy a dolgok nem véletlen vannak úgy, ahogy vannak, a dolgok nem véletlen történnek velünk.

Minden emberi életnek nagy tétje, feladata van. Minden ember (előre) meghatározott céllal születik e világra. Mindenki saját, jól behatárolható életcéllal, életfeladattal születik le.

Tehát mit veszíthetünk esetlegesen fizikai testünk halálával? Egy igen fájdalmas dolgot, mégpedig azt, hogy esetlegesen korai halálunk bekövetkeztével nem teljesítjük szent, vállalt, betervezett életcélunkat. Az egyéb inkarnációbeli fejlődési lehetőségekről, szintugrásokra nem kívánok most kitérni.

Régebbi korokban is igen változatos életcéllal születtek le emberek, egy- egy cél lehetett például egy-egy templom megépítése, keresztes hadjárat vezetése, vagy épp vallási reform végrehajtása, de persze lehetett egy –egy családi szerep betöltése és megélése is. Manapság is születnek le emberek nagy, látványos céllal is akár, pl. hogy felfedezzenek egy betegségre gyógymódot, illetve hogy megreformálják az állam működési struktúráját (jó lenne már ilyet is látni), lehet cél valakinek azonban a nőiségének, anyaságának a megélése is, vagy a külső-belső harmónia megteremtése és megélése, de akad olyan megható, és áhítatot keltő életcél is, hogy valaki ’csak’ azért születik le, hogy igen korai, 5-6 éves korában bekövetkező halálával szűk (családi) környezetét taníthassa arra, hogy milyen a veszteség érzésének az átélése…

Fentiek fényében mit veszíthetünk esetlegesen ’korán’ bekövetkező halálunkkor, még mielőtt teljesíthettük volna saját, szent és magasztos, előre eltervezett és bevállalt életcélunkat?

Magát az életcélunk teljesítését veszíthetjük el, ami elég fájdalmas, mivel pont ezért születtünk le, ez az emberi élet célja, az, hogy az életcélunkat teljesítsük, meg,- és átéljük. Az emberi élet, így a földi létezés tétje tehát igen nagy.

Vannak olyan szerencsések, akik igen korán, akár gyermekként már tudják miért is születtek meg, mik szeretnének lenni, ha felnőnek, sok gyerek már egész pontosan tudja, mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Nem egy ember, már gyermekkorban tisztán, pontosan tudja, hogy pl. ő orvos szeretne lenni, és bizony az is lesz. Mások kevésbé ilyen szerencsések, van hogy göröngyös út vezeti el a szülöttet az életcéljáig. 

Egy azonban biztos, ha jobbról, ha balról, de minden sugallat életcélunk (teljesítése) felé vezet minket. Nem hiába találkozunk azokkal az emberekkel, filozófiákkal, módszerekkel, helyekkel, módokkal és történésekkel, és tanokkal egyszóval mindennel,  mert minden valóban terel minket a célunk felé.