Szakítás- a megoldás elnapolása
A legritkább esetben szakítunk azért, mert a másik közömbös lett a számunkra. A legtöbbször azért hagyjuk el a párunkat- főleg, ha nem az első komoly kapcsolatról van szó-, mert elveszítettük a reményt, és nem látjuk a kiutat. Már nem tudjuk, hogyan lehetne átütni a labdát a háló felett, és hogyan találunk megoldást valamire, ami elviselhetetlennek tűnik számunkra. Mostanra már számtalan alkalommal végigéltük, illetve végigszenvedtük a partnerünkkel ilyen fájdalmas vagy épp sérüléseket okozó folyamatokat, és semmiféle kilátásunk sincs a változásra vagy a kedvező megoldásra. Ezért kapcsolatunk lassan elhalt, vagy csatatérré változott. Amikor a válás, szakítás mellett döntünk, meg vagyunk győződve arról, hogy a távolságtartás az egyetlen kiút, más lehetőségünk nincs a további sérülések és az alávetettség elkerülésére.
A szakítás valódi megváltásnak tűnik. Végre fellélegezhetünk, mert alábbhagy a fájdalom. Végre beköszönt a nyugalom, és kikerültünk egy ördögi körforgásból. Úgy tűnik, hogy a házasság hajótörése után a válás egy nyugalmas sziget a háborgó óceánban. Ismét szilárd talajt érzünk a lábunk alatt. Ám amikor kifújtuk magunkat, behegedtek az első sebeink, és ismét erőre kaptunk, körülnézünk- és ha elég őszinték vagyunk magunkhoz, akkor meg kell állapítanunk, hogy ottrekedtünk ezen a szigeten. Néha nem vagyunk egyedül, mert mellettünk áll egykori titkos szeretőnk, aki miatt elváltunk. Néha gyorsan érkezik a megmentő egy másik szerelem képében.
Ám amikor meg akarjuk találni az utat vissza a szárazföldre, a gyermekeinkhez, a családunkhoz, a régi barátainkhoz, a mindennapi életünkhöz, akkor ráébredünk, hogy elválaszt tőlük a régi viselkedésmintáink és szokásaink hatalmas óceánja, amelyen át kell kelnünk.
